2017. március 6., hétfő

az elengedhetetlen bejegyzés..

rólad. rólunk. ismét. Mert veled van, az hogy, rólunk. veled van az,hogy miketten a világ ellen.
a nagy kérdés,hogy vajon megint miért? hogy miért most?
aztán amikor elengedtem már,ezeket a sok miérteket, beláttam. segítenem kell,hogy tisztán láss. mert,amikor velem vagy, már a jelenlétem is,segít legyőzni. a kötődést. vicces.. mert én hozzád kötődöm, te pedig egy tárgyhoz. kivéve ha velem vagy. sokat gondolkodtam,hogy miért mondhattad azt nekem,hogy félsz tőlem. aztán rájöttem. a tükör miatt. mert ha a szemembe nézel, magadat látod, a jó énedet, amit ki lehet hozni az életből, ami előre vihet. Aztán bekattan valami, elenged ez a láthatatlan fonál, és a rossz belopózik az életedbe. mocsok módon, láthatatlanul körbefonja hálóit a gondolataid körül, és már is meg van a baj. aztán.. amikor ismét meghallod a hangom, visszatérsz a földre. de megijedsz. mert maradt a fejedben valami. kisebb eltépett szálak maradványai. küszködsz. mert nem akarod, elengedni sem a jót. sem a rosszat. ez valami olyasfajta érzés lehet,amikor megkérdezik,hogy melyik kezedet vágják le. nem tudsz rá választ adni, mert mindkettőre szükséged van. mert néha ezt használod.. néha azt..
erő. az élet a talpamtól a fejem búbjáig egy olyan kozmikus energiával árasztott el,ami taszítja a rosszat. ami beengedi a küzdelmeket, azért,hogy nyerhess. de a felesleges rosszat nem engedi be. mert felesleges köröket lefutni. felesleges ugyanabba a bilibe a visszacsúszni állandóan, mikor már régen ismered a wc fogalmát.  szeretlek. nem tudom elmondani szebben, vagy esetleg még angolul, de azt nem tartom szebbnek. összeköt minket valami, én látom. a kérdés az,hogy te hiszel e benne?
hiszel-e magadban, és hiszel-e bennem?
tanítunk. te is nekem, és is neked. előtted nem tudtam dolgokat.. nem ismertem érzéseket, nem éreztem ilyeneket. nincs lehetetlen, felfogtam. minden pillanatban elkövethetünk hibákat, de a sorsunkat nem mi írjuk. nem mi akarjuk azt a fájdalmat, ami mindennap a mellkasunkban van,amikor egymásra gondolunk, de nem emeljük fel a telefont, mert félünk saját magunktól. félünk mindentől,ami erősebb az embernél. egyetlen egy ilyen dolog van... a szemmel nem látható dolgok. a kézzel meg nem fogható érzések. nem akarom, ezt elengedni. mert akárhányszor is nyomtuk egymásra a telefont, és akárhányszor is kergettük sírásba a másikat, még mindig ki tudunk hozni ebből valamit. még mindig van mit egymástól tanulnunk.
a kérdés,hogy ezen az úton megfogod-e újra a kezem, hogy akarsz-e velem jönni? hogy akarsz-e látni sötétben? hogy akarsz e nyugodt maradni a viharban. ha igen, láss túl a ködön, nézz tükörbe órákig, és kérdezed meg,hogy mit akarsz a jövőtől. mert,ameddig én minden reggel,ahogy felkelek, és téged látlak, úgy kell látnod neked engem is..
a szerelem egy körforgás, és a vége akkor van,amikor már nem tanítunk egymásnak. amikor már nincsenek új leckék..
de én minden nap úgy kelek fel,hogy tudom,hogy újabb nap, újabb tanulási lehetőség.
a végszó legyen ismét az,hogy szeretlek.

csöpögés, ömlengés, múltba visszaemlékezés, gyors leírás, és egyeztetés a szívem és az agyam között.

egyszer valaki, akinek megmutattam a blogom, elolvasott egy nagyon hosszú bejegyzést, és kérdezte utána,hogy ő nem találta magát benne, pedig abban az időszakban nagyon nagy érzelmi bombák voltunk egymás életében.
és igazából, most,hogy kiléptünk egymás életéből,és külön utakon járunk,most érzem idejét, hogy írjak róla. Rólad. Sokat gondolkodtam,hogy nekem az élet miért nem adott normális családot, gazdagságot, sok pénzt, menő kocsit, vagy éppen kacsalábon forgó palotát. Aztán rájöttem. Mert másfajta gazdagságot kaptam. Akikkel eddig keresztezett a sors, mindig kiteljesedtem érzelmileg. Aztán,amikor már nem volt dolgunk egymással, vagy már nem tudtam mit tanítani, vagy nem kaptam semmi "gondolkodnivalót" megszűnt a varázs. Mert kézzel nem fogható dolgokat kaptam, az élettől. Érzelmeket, gondolatokat, és olyan képességet,amire nem mindenki képes. Ezt Te tanítottad meg nekem. Emlékszem, amikor először megláttalak, tudtam,hogy nem az vagy,amit mutatsz, vagy mondasz. De megsúgom,hogy honnan jöttem rá, és mikor,hogy dolgunk lesz egymással. Amikor először a kezembe csúsztattad a kezed. Percekkel azután,hogy bemutatkoztunk egymásnak. Mondhattál bármit, tehettél bármit, tudtam,hogy nem az vagy. Tudtam,hogy nagyon magas falaid vannak, de azokat én képes vagy összetörni. És most le van rombolva minden körülötted. Ezekben a percekben biztos azon vagy,hogy építkezz. Gőzerővel próbálod visszaformálni magad. De megsúgom, nem fog menni. Valami olyan dolgot értünk el egymás életében,ami után nem leszel ugyanaz. Nem vagy már tiszta, mert éreztél. Akartad, nagyon akartad, de még nem tudod,hogy hogyan lehet párhuzamba hozni, azt amit a szíved akar. Nem tudtad még megfogalmazni magadnak sem,hogy mi az,amit akarsz, vagy érzel. És végszóként bocsánat,hogy ezeket nem mondtam el neked. Hogy nem figyelmeztettelek előre,hogy ezek után nem leszel már ugyanaz. Hogy nem mondtam köszönetet, azért,amit tőled kaptam. Tudod mi volt az? Egyszer meséltem neked,hogy jóval előtted, valaki mellett éreztem már azt,hogy révbe ért az életem. nem teljesen.. de már közeledek felé, és látom a horizontot. A te gyengeségeidből és félelmeidből megláttam,az oda vezető utat. Rájöttem,hogy most nem azt a korszakot élem,ahol nekem tanítanak. Ahol nekem adnak a férfiak. hanem,amikor én indíthatom őket el egy úton. És köszönöm,hogy erre rájöhettem. Nem volt sok időnk együtt, de épp elég ahhoz, hogy ha jól csináltam a dolgokat, és te elég merész vagy ahhoz,hogy élj a megélt leckékből, akkor elindulj te is egy úton. Érezni kell az életet, mert különben nem lesz belőlünk senki. Csak állunk majd a gyermekeink előtt, és nem tudunk nekik semmit sem adni, a pénzen és az otthonon kívül. Pedig meg kell őket tanítanunk szeretni. És ez hogyan menne másképp, minthogy mi is szeretjük magunkat, és szeretünk élni?

Merj elmerülni minden új érzelemben. És,amikor már azt érzed,hogy mindjárt megfulladsz, akkor fogod átlépni a saját határaidat. Akkor fogsz tudni, változni, körbe fogod sétálni saját magadat, és azt fogod mondani, hogy jé ezt így is lehet..?


2016. május 8., vasárnap

2016.05.09. Szerelemről, szingliségről, hogy hol tartok most, hogy miért nem írtam két éve, boldogságról, szomorúságról, és mindenről ami megérintett két év alatt.

Az utolsó bejegyzésem már két éves. Borzasztóan sok minden történt ennyi idő alatt. 730 nap, sacperkábé. Nos, hol is kezdjem.
Kiskoromban sosem gondoltam volna,hogy ilyen gyorsan és váratlanul fogják azt mondani nekem, hogy NŐJ Fel. most. nincs idő, nincs kérdés, nincs gondolkodási idő. a mai naptól kezdve neked másképp kell gondolkodni, és másképp kell élned,mint a korod beliek. Gondolhatjuk, hogy dejó, az egyedül lét szabadsággal jár. erre van egy nagyon jó szemléltető példám.
képzeld el, ahogy sétálsz egy hídon, és kapaszkodsz a korlátba. vajon miért van ott? hogy ne ess le. persze, aki le akar ugrani, annak ez nehézség, teher és csak plusz egy gond. az életben, az igazán jó szülők mankók, és nem pedig tiltók, és parancsolók.
voltaképpen, egy olyan helyzetben élek, amivel nem tudok csinálni semmit. nem tudom megváltoztatni, bármennyi gyertyát is fújok el a szülinapi tortámon( már ha megsütöm magamnak, persze.)
annak, ha az ember saját maga ura, akad némi pozitív hatása is. nem sok, azt meg kell hagynom, de van.
a negatívhoz még azt hozzá tenném, és akkor így felvezetem a nagy fatális tévedésemet: Téged.
Kötődünk. Sokkal jobban,mint egyébként tennénk. Sokkal nehezebben éjük át a nehezebb perceket, és nehezebben mondjuk azt,hogy oké. eleget szenvedtem már, elengedem. mert hogy is léphetnék másképp, ha a minta az volt előttem mindig is, hogy nem szabad nemet mondani, nem szabad kimondani az érzéseinket, és legfőképp bírni kell minden pofont.
nos, szerencsémre ki tudom mondani a problémáimat, néha még túl hosszú listákat is vezetek róla.
ha hashtagelnék, ide tudnám tenni,hogy #szerelem, meg #vége , meg, #egyedüllét, #szingliélet.
de hát, ez nem az instagram.

abban szerintem mindnyájan egyet értünk,hogy a szerelem, az igazán nagyról beszélek, nem arról,ami nulla érzést ad, és csak elvesz. hanem, amit igazán először találsz egetrengetőnek. amiért úgy gondolod,hogy volt értelme minden nap felkelni.
2014 őszén, egy éjszaka találkoztam az Ő-vel. még jelen pillanatban nem tudom azt mondani ,hogy ő volt a nagy betűs nagy Ő. de az biztos,hogy nagyobb volt,mint egy géppel írt sima ő.
jött, követett ha használhatom ezt a szót, de félre értés ne essék, nem egy szűk utcában , csak a tesco sorai között. én nem akartam, tényleg nem gondoltam,hogy valami lehet ennyire biztonságot adó. és főleg nem azt , hogy egy idegen srác vállán fogom ezt megtalálni.
mesélhetném a teljes storyt, meg minden izgalmas bodottá pillanatot, de már lassan ott járunk,hogy észbe kell kapnom, mert fél év eltelt, mióta nem arra fekszem be az ágyba,hogy szia kicsim. a jelen pillanatokban egy macival alszom, és meg kell mondani, van,amikor jobb,mint ő. najo... kevesebbszer jobb. de sokat tanultam, mióta nincs.
kezdjük ott, hogy nagyon sok dolgot tanultam vele,mellette.
hogy hogyan lehet minden gondolatodat átadni önként egy másik embernek.
hogy hogyan kell igazán bízni.
hogy milyen, amikor nő lehetsz. ha nőként látnak, beszélnek veled.
hogy milyen az, amikor meg akarsz lepni valakit, csak azért,hogy lásd a mosolyt az arcán.
hogy milyen minden nap úgy elaludni, hogy tudod,hogy ott lesz melletted reggel.
hogy hogyan kell saját magamon kívül egy másik embert is ellátni.
hogy milyen az, amikor beteg vagyok, és már a lábra állás sem megy, és valaki karon fog, és elkísér a fürdőszobába.
hogy milyen az, amikor órákig veszekszel valakivel, és egyetlen pillantásától megváltozik minden, megnyugszol, lehiggadsz, és már azt is elfelejted,hogy miért haragudtál rá.
ezek mellett megtanultam igazán sírni. megláttam milyen,amikor egy férfinek őszinte érzései vannak, és könnybe lábad a szeme.
megtanultam, milyen érzés az, ha az embernek kitépik a szívét, és tudom,mennyire fáj,amikor vissza akarják varrni.
megtanultam örülni, minden napsütésnek, minden csóknak, bóknak és mosolynak.
megtanultam, értékelni a szar napokat, mert reménykedtem,hogy el fog jönni megint az,amikor mosolyoghatok.
megtanultam szenvedni valakiért és valaki miatt.

aztán ott tartunk, hogy egyik napról a másikra vissza kellett szoknom a magány világába.
meg kellett újra tanulnom mosolyogni, és be kell vallanom, kurvára nehezen ment.
fel kellett építenem a kis világomat újra , és felfogni ,hogy most már csak magamnak kell vásárolnom a boltban.
lassan minden napom ugyanolyan. most éppen azért jött rám az írhatnék, hozzátéve, hogy két éve egy büdös értelmes és számomra elfogadható mondatot nem tudtam írni. nem merek abba belegondolni,hogy én is felszínes lettem, mint a többi ember körülöttem és jóval messzebb tőlem.
hetekkel,hónapokkal ezelőtt még minden porcikám igazat adott nekem, és tudta, érezte,hogy ugyanugy gondolja mint, én.
és hogy én hogyan látom?
" életemben pont akkor adott nekem Isten, amikor a legnagyobb szükségem volt rád, és úgy vélem amennyi szeretet, szerelem bennem volt, azt átadtam neked. úgy gondolom,hogy kaptam tőled dolgokat, amit sosem fogok elfelejteni. azt pedig, hogy miért vett el mondanám,hogy tudom. a tényleges okát de, tényleg nem, és már kismilliószor próbáltam rájönni, de nem ment.
talán túl későn vettük észre, hogy régen letapostuk a kertünkben szépen, gondosan nevelgetett virágokat. mindaddig nem vettünk észre semmit, amíg be nem állt az eső és nem esett hosszú hetekig."

most pedig a másik vezérfonal.
hogy milyen a szingliség. hogy hogyan élem meg, 20 éves fejjel..  és az utóbbi időben sokkal jobban örültem neki,hogy nincs társam, mert senki nem fogott meg igazán. nem, nem a tökéletest keresem, mert én sem vagyok az, sőőőt... de a mai világban már nem olyan fiúk vannak, akik tudják,hogy
nem illik páros számú virágot vinni
nem illik megváratni egy lányt, és nem illik késni egy randiról.
sosem fogják szerintem megérteni,hogy miért szeretjük a virágokat, de azt lassan már felfoghatnák, hogy sosem kérünk 100 rózsát( na jó, most én is,tudom,hogy vannak kivételek, de azok nem lányok. maradjunk,most a fehér hollós témánál, a normális lányoknál.)
nem vagytok kreatívak, és nem tudjátok értelmezni a randi szót. pedig nem olyan nehéz..
azért találkozol egy lánnyal, mert szimpatikus neked, és még jobban meg szeretnéd ismerni, ezért ezt felé ki is mutatod, és úgy viselkedsz vele,hogy érezze,hogy kicsit is de már igen is fontos vagy neki.
és a számomra legalapvetőbb, amit mostanában tényleg sehol nem tapasztaltam( na jó, megint zárójelet kell tennem, mert tapasztalok, de az idősebb korosztályban lévők szerelménél)
hogy egy férfi/fiú éreztetné a lánnyal/nővel,hogy Ő igen is NŐ. nem gyerek, persze a vicc és a humor fontos, de nem szabadna gyeremkkként nézni a nőre.
felhozhatnám most, hogy a mai lányok is mások, de bocsánat, most nem fogom fikázni a női mivoltot. aki olyan, az kiderül hamar.
csak sajnos az a baj,hogy a pasik szeretik gyorsan felhúzni a nyúlcipőt.

world, grunge, and vintage kép

ha tehetném üzennék neked, és elmondanám,hogy hányszor álmodok rólunk.
ha tehetném, újra és mindig veled lennék.
ha tehetném..